1. Fejezet

I. Fejezet

Idegen látogatók

Gimi... A felnőttek úgy tartják, azok a legszebb évek, de képes egy pillanat alatt megváltoztatni az életed. 

15 évesen, a költözés nem a legjobb dolog, de legalább új életet kezdhetek, s feledésbe merülhet a 3 évvel ezelőtti incidens. Ja, és ha nem tudnátok, Lucy Sky a nevem, és az életem egy év alatt fenekestül felfordult. 

A családommal  egy angliai kisvárosban Bristolban éltünk ez idáig. Azonban sajnos apukámat, Charles Skyt, aki egy közeli cég lelkes menedzsere volt, sok társával együtt elbocsájtották. Az öcsém Christian sajnálatos módon, betegen jött a világra. Oxigén hiányosan első perctől fogva küzd. Időközönként, roham formájában jelentkezik a betegség hátulütője. A szüleim mindent megtesznek, hogy ki tudják fizetni a kezeléseit, és a gyógyszereit. Susan, az anyukám betegápoló, így hamar elsajátította a testvérem kezelési folyamatát. Minden rendben ment, míg...

                                                                                        °¤°¤°¤°¤°¤

Ébresztő óra, mindenki tudja mit jelent ez. Iskolát. Ma van az első nap a suliban, és rettegek tőle. Elsősként a suli szívás. Minden nap a túlélésről szól, a népszerűségben reménykedünk, vagy bujdosunk. Gimnázium...Azt tartják az ember életében a legszebb évek, hát kiváncsi vagyok, nekem is az lesz-e.Hogy is kezdődhetne a nap anélkül, hogy az öcsém be ne robogna a szobámba és az ágyamon ne ugrálna. 

- Kelj fel Lu, kelj fel, Berny éhes!- És csak ugrált tovább, és tovább, kezében szorongatva a játék mackóját. A párnát a fejemre szorítottam, reménykedtem hátha megunja és kimegy. De elhihetitek, hogy nem így történt. 

- Jól van Christian, csak kérlek hagyd abba!- kérleltem a párnát továbbra is a fejemre szorítva. Imádom a kisöcsém, egy igazi kis zseni, de reggelente túl aktív, nem is értem, hogy képes erre. Lassan kikecmeregtem az ágyamból, és kezdetét vehette a reggeli rutin. Mivel ma meleg nyári idő van, egy kék farmernadrágra és egy angol zászlós lenge rövid ujjúra esett a választásom. Imádjuk a hazát! Felvettem imádott tornacsukámat és máris magabiztosabbnak éreztem magam. A hajammal nem szoktam sokat foglalkozni, ugyanis egyszerű világos barna, hullámos hát közepéig érő, és én így szeretem kiengedve hordani. A legjobb barátnőmről, azonban ez nem mondható el. Carol maga a vadság, a lila és rózsaszín váll alattig érő göndör hajával, a fekete ruhák imádatával, a laza stílusával, de mégis ott lappang benne egy igazi költő.

Lementem reggelit készíteni a családnak, ez egyfajta hagyomány nálunk. Apa a kávé kortyolgatása közben  álláshirdetéseket olvas a mai újságban, míg anya Christiannel foglalatoskodik. 

- Drágám, nézd itt rengeteg nagyszerű cég van!- mutat az újságra apa- És nincs is olyan messze innét! Hát nem nagyszerű?-. Anya, mikor végzett Christiannel apa mögé lépett és elolvasta a hirdetést. Látni lehetett rajta, hogy nincs elragadtatva az olvasottakért.

- Szívem, ez mind remek, de megterhelő lenne minden nap utazni, főleg Londonba. Nem tudnál egy közelebbi helyen állást keresni?-kérdezte anya, miközben becsomagolta az öcsém reggelijét. 

- Ugyan Susan, London 1-2 órányira van meg lehetne oldani! A gyerekek biztos örülnének egy kis plusz zsebpénznek! 

- Na annak aztán tényleg örülnénk! Mire várunk? Akár most rögtön indulhatunk! Londonra fel!- kiáltottam élettel teli boldogsággal, de senki sem jött rá, hogy irónia volt csupán.

- Látod Susan, a gyerekeknek nem okoz gondot.- fordult a felesége felé bizakodva.

- Jó itt a vége, beszélgessetek nyugodtan, rám vár a dilis barátnőm! Sziasztok!- pattantam fel a székről és amilyen gyorsan csak tudtam, elhagytam a házat. Kint egy kocsiban várt Carol, s közben unottan legeltette a szemét két elhaladó srácon. Mikor meglátott, azonban morgolódott egy sort. - Mi tartott ilyen sokáig? Ma van az első napunk! Ki kell élveznünk és ehhez korán be kell érnünk, szóval kapaszkodj csajszi!- húzódott csintalan mosolyra az ajka, s amilyen gyorsan elszállt a rossz kedve, olyan gyorsan vágtuk be magunkat a reggeli forgalomba. A parkoló dugig telve volt, így a leghátsó sorig kellett araszolnunk. Car laza volt, csodáltam őt mindig is. Mikor nehéz helyzetbe kerültünk, ő tudta mit tegyen, feltalálta magát és cselekedett, miközben én meghúzódtam a háttérben. Tipikus barátnők, ő a bátor tettre kész harcos, én a félénk antiszociális lány. A gimnázium az egyetlen esélyem arra, hogy kitörjek a védőfalaim mögül.

 

                                                                                  °¤°¤°¤°¤°¤

Mikor beléptünk az épületbe, durva látvány fogadott. A suli hatalmas volt, mégis a folyosók zsúfolásig teltek a siető diákok armadájával. Mire vállalkoztam?! Te jó ég! Car elrángatott a kijelölt helyre, ahol átadta az iskola titkár az órarendünket. Húzós tanévünk lesz az biztos! Első óránk bevezetés az angol és amerikai irodalomba. Szuper!  Mire megtaláltuk a termünket becsengettek. Még szerencse, hogy a tanárnő nem förmedt ránk a késésért. Gyorsan leültünk az első szabad helyre és leírtuk a tanmenetet. Minden héten dolgozat, remek, első tantárgy amiből bukni fogok! A csengő a megváltást jelentette számomra, túléltük az első órát. Egész áldott nap óráról órára, teremből terembe ballagtunk. Az első gimis napnak az utolsó óra csengőjének hangjával véget is ért. Irány haza! Eddig nem is olyan borzalmas, mint amilyennek hittem volna! Carrel elballagtunk a kocsijáig és hazaindultunk.

 

                                                                                        °¤°¤°¤°¤°¤                           

Otthon katasztrófa fogadott. A ház tele volt dobozokkal. Rosszat sejtettem, hát berohantam a konyhába. Anyuék pakoltak, mindent ami a kezükbe akadt.

- Hali! Hát itt meg mi folyik? Miért pakoltok? Nagy takarítást tartasz anya?-kérdeztem reménykedve. De ahogy anya rám nézett, tudtam mi történik.

- Kicsim! Apáddal el szeretnénk valamit mondani.- Állt mellé.- Mint tudod, mostanában eléggé nehéz apádnak és nekem. Úgy döntöttünk, hogy adunk egy esélyt Londonnak, és a hétvégén elhagyjuk a várost-. Tátott szájjal meredtem a szüleimre. Képtelenség hogy pont most történik ez velem! Pedig már kezdtem beilleszkedni! Úristen ha ezt Car megtudja!

- De miért? Nem akarok itt hagyni semmit se! Carollal mi lesz?-kérdeztem elhaló hangon. A sírás kerülgetett.

- Jaj, bogaram, azt hittem örülni fogsz neki, hisz reggel úgy lelkesedtél az ötletért!- nézett rám értetlenül apa.

- Megjátszottam! Mi jó lenne abban, ha elköltöznénk? Minden ide köt! Ezt nem vehetitek el tőlem! Mi lesz a gimivel? Hogy leszek így Carrel?-sírtam. Apa odajött és átölelt.

- Édesem, minden rendben lesz, az iskolát elintéztük! Átvesznek a londoniba, remek képzést fogsz kapni!- próbálta menteni a menthetőt. Már el is intézték? Te jó ég! Kiszabtam magam apám öleléséből, és felszaladtam a szobámba. A tükör elé álltam.

- Sarah! Kérlek gyere ide azonnal! Fontos dolgot kell megbeszélnünk!- beszéltem a tükörbe, amin néhány pillanat múlva megjelent a bájos barátnőm Sarah. Oh, ha lemaradtál, akkor ő egy kísértet, de ne félj ő nem bánt senkit.

- Miért vagy ennyire feldúlva? Fal fehér vagy! Mintha kísértetet láttál volna! Ha ha, érted, kísértet mint én- ugratott S-. Szem forgatva ültem le az ágyam szélére, és megvártam míg ő is pihenő pozícióba helyezkedik. - Nos, amíg suliban voltam, a drága szüleim elhatározták az ötletet, miszerint Londonban új életet kezdhetünk. Efelől kétségeim vannak. Segíts meggyőzni őket! Te mondtad még régebben, hogy velünk emberekkel ellentétben, te nem vagy képes házat, végképp nem várost váltani.- közöltem vele kedvtelenül, kissé feldúltan. Sarahnak van az a képessége, miképpen bárki, akivel kapcsolatot teremt, egyfajta nyugalom ködöt küld az illetőre. Velem is ezt tette.

- Lu, az is csoda, hogy veled kapcsolatot tudtam teremteni! Ahhoz, hogy náluk működjön az, mind az erőm, mind az üzenési kísérleteim, hinniük kéne a spirituális világ rejtelmeiben, de sajnos rendkívül szkeptikusak! De ne félj kedvesem! Megtalálom a módját, hogy üzenhessünk egymásnak!- paskolta meg a karomat a szellő által biztatóan.

- Hát ez remek! Car ki fog akadni!- temettem kezembe az arcom.

- Hiányozni fogsz! Rettentően! Most milyen kísértettel beszéljek?!-viccelődtem.

- Na na na, hé álljunk csak meg! Megtalálom a módját ígérem!-kezdte hadarva- Bele telhet egy kis időbe, de megtalálom!

 

                                                                                       °¤°¤°¤°¤°¤

Telt, múlt az idő, Car megtudta a költözést, azóta nem hallottam felőle. Megértem, megterveztük a közös jövőnket, de elenyésző a kilátás rá. Lassan haladva, de bepakoltam az összes holmimat. Fura, három dobozban elfért.Nem lesz könnyű itt hagyni a szülővárosomat. Eljött a hétvége, a szüleim már a nagy szállító autóba pakoltak, mikor lementem a földszintre.

- Lucy, mindjárt indulunk, gyere!

Egy ötlettől vezérelve, be akartam jutni a házba. Valami vonzott, és ki akartam deríteni, hogy mi az.

- Mindjárt, ö, bent maradt valami a szobámban! Sietek!-. Azzal be is szaladtam, és meg se álltam az emeletig. Bementem az összes szobába, nosztalgikus élmény volt. Épp a magasság mércét néztem a szobám ajtófélfáján, mikor zajt hallottam lentről.

- Anya? Perc és megyek is!-. Válasz azonban nem érkezett, hát lementem. A földszinten Sarah várt.

-S, jöttél búcsúzni?-húztam halvány mosolyra az ajkam.

-Lu, miért vagy még itt? Azonnal hagyd el a házat!-ripakodik rám. Nem tudtam hova tenni ezt a heves reakciót, azt hittem barátnők vagyunk.

-S, minden rendben? Zaklatottnak tűnsz!-néztem kérdőn rá. Sarah ideges volt, látni lehetett rajta. Vajon ennyire megviseli a költözés?

-S?.

-Soha ne használd ezt a képességed, rendben? Soha! Vigyázz, mert figyelnek!-intett óvva Sarah. Hirtelen megdermedt. -Lu, azonnal menj ki innen! Hallod?! Most!-ijedten körbefordult, mintha látott volna valakit. Kérdőre akartam vonni, hogy mégis miért, de ekkor Sarah nekicsapódott a falnak.

- Ez meg mégis mi volt?-. Sikkantottam.

- Lu, kérlek szépen hagyd el a házat! Veszély fenyeget! Itt nem biztonságos! Kérlek!-. Suttogott erőtlenül.

- Kik figyelnek? Milyen képesség? Miről beszélsz?-kérdeztem furcsálva. Vér folt jelent meg a nappali falán. Várjunk csak! Nem is folt. Betűk. De milyen nyelven íródhatott? És miért? Rosszat sejtek. A konyha felől dulakodás zaj hallatszott. Elindultam az ajtó felé, hát nem kellett volna! Tipikus horror jelenet, lány zajt hall hát odamegy, és jön sorban a következmények áradata. Amit láttam, mikor beléptem, számomra felfoghatatlan! Két fekete elmosódott alak dulakodott.

-Lu, menj ki!- s azzal neki ment a démoni alakoknak.

-Sarah! -kiáltottam.

 -Lu, most!-parancsolt rám sürgetőn.

Fel se tudtam fogni igazán, hogy mi történik, de Sarah... A furcsa lények rávetették magukat, és nem engedték, hogy elmeneküljön.

-Hagyjátok békén! Úristen! S, menekülj!- kiáltottam , de sajnos már késő volt. A kísértet lányt, akit jó ideje ismerek, örökre elvesztettem. Nem tudtam, hogy a szellemek sebezhetőek a halál után. Nem volt időm ezen agyalni, ugyanis a démoni alakok rám néztek, és megindultak felém, hát rohantam ahogy csak bírtam,  egyenesen a szüleimhez.

-Anya megtaláltam amit kerestem, mehetünk végre? Kérlek!

- Mi ez a nagy sietség?- ugratott- Nem azt mondtad, hogy nem akarsz elmenni innét? Lucy, még néhány dobozt be kell pakolni, és indulunk, addig beszélgess az öcséddel.

- Nem anya, én most akarok indulni!

- Rendben, mindjárt mehetünk is!-. Bár a félelem felemésztett, muszáj volt, vissza néznem a ház felé. Nem találjátok ki mit láttam. Két vöröslő szempárt. Ennyi kellett bepattantam a kocsiba.

- Mehetünk?

- Igen, igen, mindjárt.

- Nem! Most! Menjünk már az ég szerelmére!- üvöltöttem mindenkinek egyaránt a félelemtől vezérelve. - Kérlek!-. Apa valószínűleg kapcsolt, hogy valami nincs rendben, így nem kérdezősködött, egyszerűen beült a kocsiba anyával és indultunk is. Egészen biztosan tini dolognak tudta be ezt is.  A szívem ezreket vert, a félelemtől reszketve hagytam el a kis városkát. 

Köszönöm a figyelmet! :3